MAKINE, ANDREÏ

MAKINE, ANDREÏ

E rejtőzködő francia-orosz szerzőről annyit tudunk, hogy 1957-ben született a szibériai Krasznojarszkban, tanulmányait Moszkvában végezte. Szakdolgozatát egyik példaképéről, Bunyinról írta. 1987-ben utazott Franciaországba, ahol egyetemi előadó volt negyedik műve, A francia hagyaték elsöprő sikeréig. Nehezen indult pályája, még azt a cselt is alkalmazta, hogy első regényét mint oroszból fordított szöveget adta közre, pedig már azt is franciául írta. A francia hagyaték mindjárt három díjat is kapott egyszerre: először a Médicis-t, közvetlenül utána a legnagyobbat, a Goncourt-t, és ami szintén nem elhanyagolható, a diákok Goncourt-ját is elnyerte. Több mint húsz nyelvre fordították le, első külföldi megjelenése a magyar kiadás volt.
Bibliográfia
Ab Ovo Kiadónál megjelent művei:
A francia hagyaték
Az ismeretlen
Egy afrikai szerelme
Ki szerette a cárnőt?
Örök szerelmek könyve
Schreiber hadnagy hazája