BÍRÓ KRISZTA

BÍRÓ KRISZTA

Ez egy amolyan szíví

Nos. Még életemben nem írtam ilyet, de ezt is meg kell próbálni.

Bíró Krisztina vagyok, bár így már csak a családom szólít, mindenki más a Krisztát tudja. Miskolci színésznő koromban kaptam ezt a rövidített változatot, mondván, az én fizimiskámhoz képtelenség hozzáragasztani azt a komoly keresztnevet. Nincs vele bajom, bár meghat, amikor az eredeti nevemen szólítanak.

1970. február 17-én születtem Budapesten, a Vas utcai kórház első emeletén. Ez csak azért vicces, mert éktelen influenza-járvány volt, Apám taxival lopta be magát újszülött lányához háromnapos koromban, és a tájékozatlan sofőr az Ódry Színpadot vélte kórháznak látni a fülig érő hóesésben. Merthogy az Ódry is a Vas utcában van. Ezt én a későbbiekben elemi jelnek véltem, hiszen annyian akartak lebeszélni a színi pályáról, hogy egész kamaszkoromban csakis ebbe a ténybe bírtam kapaszkodni. Négyévesen voltam először színházban, A bátyám és a klarinét című előremutató szovjet darabot láttam az akkori Gyermekszínházban, a Paulay Ede utcában. Apám egyik legjobb barátjának öccse, Kőhalmi Attila játszotta a vonzó főhőst, az általa gerjesztett szerelem mondatta velem először azt, én bizony olyan leszek, mint aki azon a magason, abban a nagy fényben van. Nem ismertem még a „színész” szót. Nyolcévesen írtam az első darabomat, a Figaro házasságából, amit éppen akkor olvastam és hallgattam. Pszichológus Anyám némi ijedtséggel, iparművész Apám mosolyogva figyelte erőszakos próbálkozásaimat, hogy én most rögtön-de-azonnal, bármi úton, de színházat akarok csinálni. Ők addigra rég elváltak, de ember módjára őrködtek felettem.

Anyámmal éltem, és új családdal. Soha senki nem próbált lebeszélni erről a dologról, csak Dédanyám, aki rendes parasztlány módjára minden művészettel foglalkozó nőszemélyt ribancnak vélt.

Általános iskolai irodalom tanárnőm segítségével találtam a Madách Gimnáziumra, ami ugyan nagyon messze volt tőlünk, de színházi képzést ígért. A hivatalos képzés ugyan elmaradt, de a Barcsay utcában leltem Székely István tanár úrra, alias Papára, aki biztos kézzel és nagy-nagy szeretettel vezetett be az ízlés útvesztőjébe. Azóta is tartjuk a kapcsolatot. A gimnáziumban játszottunk is színházat, de rendeztem és írtam is. Az érettségi évében a Kádár Kata című balladát dolgoztam fel, ebből díjnyertes előadás és egy tévéfelvétel született.

Első próbálkozásra vettek fel a Színház-és Filmművészeti Főiskolára. Ez csak azért érdekes, mert ember nem adott volna egy lyukas garast sem az én színészi jövőmért: kicsi voltam, szemüveges, nőietlen és csúnya.

A Főiskola tulajdonképpen boldog-boldogtalan öntudatlanságban telt. Huszti Péter osztályába jártam, nagyszerű emberekkel, de igazán. Azt hiszem, a legtöbbet az osztálytársaimtól tanultam abban a négy évben, ’88-tól 92’.-ig.

A Főiskola után hat évet töltöttem különböző vidéki színházaknál. Nyíregyháza–Szolnok–Miskolc–Kecskemét a sorrend. Játszottam operettet, Shakespeare-t, Molnárt, ún. gyerek-darabot. Szóval mindent. A legfontosabbak: Júlia és Molnár Ibolyája Miskolcon, Kecskeméten Katajev: A kör négyszögesítésének Ludmillája. Ezenközben nyaranta Szentendrén csináltunk előadásokat Honti Györggyel. Ez nagyon fontos állomás: azokat a darabokat együtt írtuk, hónapokig vitázva-röhögve Faragó Zsuzsa dramaturg lakásán. Faragó színházlátása egészen egyedi és nagyszerű. Azóta is sokszor rajtakapom magam írás közben, hogy az ő gondolatait hallom újra.

Kezdeti titán-magabiztosságom erősen megcsappant, mire 95’-ben Kecskemétre értem. Nagyon kispolgári vágyaim kezdtek lenni: család, gyerek, otthon. Mazsolával, lekvárokkal, spájzzal. Jött is az én uram, még abban az évben. ’97-ben megszületett Mihály, és én felköltöztem Pestre. De a színházat nem bírtam és nem is akartam letenni, ettől az évtől botladoztam a Madách Színházban. Kolos István és Mácsai Pál segítségével vészeltem át egy olyan időszakot, amikor igazából nem tudtam, megmaradhatok-e én ezen a pályán úgy, ahogyan az az én elvárásaimnak is megfelel.

Aztán egyszerre jött minden: Mácsai hívott az átformálódó Madách Kamarába dolgozni, illetve egy francia film és a nagyanyám meséinek hatására beneveztem egy internetes forgatókönyv-író pályázatra, amit az én legnagyobb meglepettségemre meg is nyertem. Azóta az írás napi gyakorlat nekem, még akkor is, ha nem lesz belőle könyv. Nincs mit cizellálni a dolgon: egyszerűen élvezem. És még akkor is, ha ez rémes közhely, és ma már nincs írás köszönet-nyilvánítás nélkül, le kell szögeznem: a Jozefa című kötet sose lett volna, ha nincs az Ab Ovo Kiadó, ezen belül-kívül pedig Szoboszlai Margit, Pataki Judit, és mindenki, aki ott dolgozik. Tehát akkor térjünk vissza a hivatalos fordulathoz. Fent nevezett kiadónál 2003. november 10-én megjelent az első kötetem, amit vágyaim szerint követni fog még más is, amennyiben képes vagyok még valaha az életben két értelmes mondatot leírni.

Ezt jegyzém 2004. március 10-én, igencsak későn, amikor is Miska fiam megjelent végszóra, mert rosszat álmodott.

Bíró Kriszta

Ab Ovo Kiadónál megjelent művei:
Fiókregény
Fércmű
Jozefa

Privacy Preference Center

Close your account?

Your account will be closed and all data will be permanently deleted and cannot be recovered. Are you sure?