Bánszegi Katalin: Legendák földje – Ciprus

Bánszegi Katalin: Legendák földje - Ciprus

Bánszegi Katalin

Legendák Földje – Ciprus •

Repülőszőnyeg sorozat •
Szerkesztő: Császár László •
Borító: Vass Ákosné Török Szonja •
Kötés: Puhatáblás, ragasztókötött •
160 oldal •
ISBN: 978-615-5640-34-6 •
ISSN 2631-0074 •
2019 •

mossa a parti fák gyökereit. Ám Ciprus nem csupán ennyi, hanem az egyetemes kultúra egyik bölcsője, tizenegyezer éves históriája dióhéjban magában hordozza az egymás nyomában érkező népek történelmi emlékeit, amelyekből kialakult a szigetlakók saját világának színes szőttese. A hódító rómaiak palotáik máig csodálatos mozaikképeit hagyták ránk, és az ehelyütt alapított első önálló ortodox egyház gyönyörűséges ikonosztázai is itt láthatók. A sziget őrzi az ókori, középkori és újkori Európa nyomait, köztük a háromszáz éves oszmán jelenlét emlékeit, a lovagkor várépítészetének remekeit és a keresztény templomépítészet gótikus csodáit is. Igaz, hogy az a bizonyos „Zöld vonal”, ami már évtizedek óta kettészeli Ciprust, egyfajta politikai árnyékot vet az országra, ugyanakkor éppen ez a kettősség kínál lehetőséget arra, hogy látogatóként megtapasztaljuk és értékeljük a mai török és görög valóságot. Mert mindkét rész igyekszik a legjobbat adni magából, hogy az ide látogató minél felejthetetlenebb élményekkel gazdagodva térjen haza.

 

Megrendelem a Bookline-on

 

Ab Ovo Könyvkiadó
Süti (cookie) kezelési tájékoztató

Mi a süti (cookie)?

A süti (cookie) egy kisméretű szöveges fájl, amely akkor kerül a számítógépére, amikor Ön meglátogat egy weboldalt. A sütik többféle funkcióval rendelkeznek, többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a felhasználói beállításokat, lehetőséget adnak a weboldal tulajdonosának a felhasználói szokások megismerésére a felhasználói élmény növelésére. Ön bármikor kezelheti süti beállításait böngészője beállításaiban.

 Miért használunk sütiket?

  • Sütiket használunk oldalaink fejlesztésére,
  • Felhasználói élmény növelésére,
  • Oldalaink kezelésének megkönnyítése érdekében,
  • Információszerzésre felhasználói szokásokról,
  • Célzott hirdetések elhelyezésére.

Milyen sütiket használunk?

A sütik számos feladatot látnak el, amelyek közül néhányat az alábbiakban kiemelünk:

A szolgáltatás nyújtásához nélkülözhetetlen munkamenet sütik

Ezek a sütik azért szükségesek, hogy a felhasználók böngészhessék oldalainkat, az oldalon nyújtott szolgáltatásokat igénybe tudják venni. Ha bezárja böngészőjét, ezek a sütik automatikusan törlődnek a számítógépéről. Ezen sütik alkalmazása nélkül nem tudjuk garantálni Önnek weboldalunk használatát.

Teljesítményt biztosító sütik

Ezeket a sütiket többek között arra használjuk, hogy tisztában legyünk azzal, hogy látogatóink melyik oldalainkat keresik fel, hogyan és milyen rendszerességgel használják oldalainkat, milyen hosszú ideig tartózkodtak egy adott oldalon. A Google Analytics sütikkel kapcsolatos további tudnivalók érdekében kérjük, itt tájékozódjon. Kampányaink sikerességének mérésére hirdetőpartnereinktől származó, harmadik fél általi sütiket is használunk (pl. Google AdWords Conversion Tracking).

Funkcionális sütik

Ezen sütik segítségével az Ön által a felületeken végzett műveletek megjegyzésre kerülnek szolgáltatásaink színvonalának növelése érdekében.

Célzó és hirdetési sütik

Ezeknek a sütiknek a felhasználási célja, hogy felhasználói csoportokat képezve releváns hirdetéseket és tartalmakat lehessen megjeleníteni. Az ezzel kapcsolatos folyamat manuális bevatakozással történik.

Ezeket a sütiket az Ön gépén tárolja a rendszer. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak.

Használunk remarketing szolgáltatásokat, például a Google AdWords remarketing szolgáltatást is, azért, hogy személyre szabott hirdetéseinket el tudjuk juttatni Önhöz. Ezeket a sütiket Ön a Google hirdetési beállítások kezelőjében tilthatja le az ott található utasítások szerint. A Google hirdetésekkel kapcsolatos adatvédelmi irányelveiről ide kattintva tájékozódhat.