Bódi Péter: Szétírt falak

A graffitizés egy olyan jelenség a mai magyar nagyvárosokban (is), amiről mindenkinek van véleménye. A „barbár tahók vandalizmusa, rács mögé az összeset” attitűdtől kezdve az „ez a művészet tesóm, az egyetlen hiteles képzőművészeti ág, minden más csak pofon a szarnak”-ig. Falakra írt feliratok, falakra fújt képek, névjegyek és csapatok – a graffitis szubkultúra egy külön világ. Kialakulásáról, történetéről, szociológiájáról, esztétikájáról rengeteg könyv és kutatás született nemzetközi szinten, miközben magyar nyelven leginkább csak az újságcikkekig és a rendőrségi jegyzőkönyvekig jutottunk.
Graffitisről szóló játékfilm van, graffitis doksik is, graffitiregény viszont nincs. Illetve most már van – Bódi Peti megírta.
A Szétírt falak az első magyar nyelvű graffitiregény.

Fontos gondolatok a könyvről:

Nevezhetjük ezt a könyvet ifjúsági regénynek is, csak épp fordított értelemben: nem az ifjúság okítását szolgálja, talán inkább okítás az ifjúságról. Szerepel benne a tinédzserkor minden szőnyeg alá söpört kihívása és nyűge: a zsebpénzen megvehető olcsó sörök és kannásborok, az újdonsült középiskolásként belénk vert görög klasszikusok, az mp3 lejátszóból bömbölő zenék, a dealertől vett fű bűnös csábereje, a mit sem sejtő szülőktől szerzett házipálinka okozta alkoholmérgezés, a pár hétig tartó, gyorsan lecserélhető szerelmek, az iskolai fenyítések. Debod Dániel, a regény főhőse, ezeknél többre vágyik. Nyomot akar hagyni.
A maga módján kitűnni. Hagyják neki?
A könyv végére, habár nem válik belőlünk vonatokat teletagelő vandál, és továbbra sem leszünk feltétlen rajongói a fekete filc – márványszobor kombónak, mégis nagy mélységekig megismerünk, és ezáltal el tudunk fogadni egy szubkultúrát (vagy ha úgy tetszik: ellenkultúrát.) És ez nagy szó egy olyan országban, ahol a „másság”, a „szabad”, az „alternatív”, sőt a „másságizmus” már közkedvelt szitokszavak, és ahol nem kívánatos, sőt egyre gyakrabban büntetendő az, ha valaki nem kíván a fősodorral együtt haladni.
Pedig van, aki legalább színeket álmodik ezekre az omladozó, szürke falakra.

Kubiszyn Viktor előszavából

A fal adja a másikat

A graffitizés egy olyan jelenség a mai magyar nagyvárosokban (is), amiről mindenkinek van véleménye. A „barbár tahók vandalizmusa, rács mögé az összeset” attitűdtől kezdve az „ez a művészet, tesóm, az egyetlen hiteles képzőművészeti ág, minden más csak pofon a szarnak”-ig. Falakra írt feliratok, falakra fújt képek, névjegyek és csapatok – a graffitis szubkultúra egy külön világ. Kialakulásáról, történetéről, szociológiájáról, esztétikájáról rengeteg könyv és kutatás született nemzetközi szinten, miközben magyar nyelven leginkább csak az újságcikkekig és a rendőrségi jegyzőkönyvekig jutottunk. Graffitisről szóló játékfilm van, graffitis doksik is, graffitiregény viszont nincs. Illetve most már van – Bódi Peti megírta.

A Szétírt falak az első magyar nyelvű graffitiregény. Sőt, ha kicsit utánanézünk, egyéb nyelveken sem született még a graffitizést belülről ábrázoló, hitelesnek mondható irodalmi mű.

———————————————

Érdemes nyitottan, az előítéleteinket elengedve közelíteni a szöveghez, és a szöveg meghálálja. A poénokat nem lövöm le, a történet csavarait sem, sodorjatok a könyvlapokból belső elbeszélést és sodródjatok a hőssel, aki néhányszor valóban megtapasztalta, hogy milyen az, amikor a fal adja a másikat.

———————————————

Sajtómegjelenések:

A Kötve-fűzve blogon,

az olvassbele.com-on,

a litera.hu-n,

és legutóbb a konyves.blog.hu-n.

Itt található a Szétírt falak Facebook oldala.