ARONSON, ELLIOT

ARONSON, ELLIOT

A világhírű, nálunk is jól ismert amerikai szociálpszichológus a Kaliforniai Egyetem nyugalmazott professzora, a Stanford Egyetem nyugalmazott vendégprofesszora. Pályafutása során tanított még a Harvard Egyetemen, a Minnesotai Egyetemen és a Texasi Egyetemen.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) fennállása óta Elliot Aronson az első tudós, aki a szervezet által odaítélt három legrangosabb kitüntetés – kiemelkedő oktatói, szerzői és kutatói munkásságért – mindegyikét elnyerte. Az Amerikai Pszichológiai Társaság 2002-ben összeállította a 20. század legnagyobb hatású pszichológusainak 100 fős ranglistáját, amelyben Elliot Aronson is szerepel. 2007-ben életművéért, a tudományos pszichológia fejlődéséhez való hozzájárulásáért elnyerte a William James-díjat. Az előítéletek leküzdéséért végzett munkáját a Gordon Allport-díjjal ismerték el.

Elliot Aronson fő kutatási területe a kognitív disszonancia, amelynek elméletét tanára és mentora, Leon Festinger fektette le. Kurt Lewin és Leon Festinger követőjeként mai is elsősorban az amerikai szociálpszichológia kísérleti tradíciójának képviselője. A témában 2007-ben Carol Tavris közreműködésével írt könyvet, amelyben az önigazolás mechanizmusát vizsgálják behatóan. Könyvük lenyűgöző elemzést nyújt arról, hogyan működik az önámítás, milyen káros hatásai vannak, és hogyan kerekedhetünk felül az önigazolás kényszerén. Művük idén jelent meg magyarul Történtek hibák… De nem én tehetek róluk! címmel az Ab Ovo Kiadó gondozásában.

Elliot Aronson nevéhez fűződik a mozaikmódszer – az egyik első kooperatív tanulási technika – kidolgozása, amelyet 1971-ben Austinban az iskolai szegregáció felszámolásakor próbáltak ki sikerrel, és azóta is számos változatát alkalmazzák világszerte. Egy elborzasztó iskolai vérengzés hatására 2000-ben megjelent Columbine után – Az iskolai erőszak szociálpszichológiája című könyve, amelyben nem pusztán a történtek társadalmi-lélektani hátterét boncolgatja, hanem az iskolai erőszak visszaszorítása érdekében gyökeres megoldásokat javasol. Többek közt kitér a mozaikmódszerre is, amelynek segítségével befogadóbb iskolai légkör, a diákok közt nagyobb empátia és jobb együttműködés teremthető meg. A magyar nyelvű kiadás a szerző látogatása alkalmából jelenik meg az Ab Ovo Kiadó gondozásában.

Saját honlap
Ab Ovo Kiadónál megjelent művei:
Columbine után – Az iskolai erőszak szociálpszichológiája
Életem és a szociálpszichológia