Társadalombiztosítási és bérügyi kalauz – 2020

Farkasné Gondos Krisztina, Barabás Miklós •

Társadalombitosítási és bérügyi kalauz – 2020 •

Szakkönyv •
Szerkesztő: Pataki Judit •
Borító: Vass Ákosné Török Szonja •
papír kötés •
A/4 méret •
Terjedelem: 276 oldal •
ISBN: 978-615-5640-37-7 •
2020 •

A Társadalombiztosítási és bérügyi kalauz – 2020 megjelenését ezúttal is az évről-évre folyamatosan változó jogszabályok, illetve a tanfolyamok hallgatói és a már szakmában dolgozók folyamatos érdeklődése, a könyv iránti igénye tette szükségessé.

A jelentősen átdolgozott kiadvány valamennyi, mind a 2020. január 1-étől, mind pedig a 2020 júliusától életbe lépő változásokat tartalmazza, így még több segítséget nyújt a felkészülésben a különböző időpontokban szakmai vizsgára készülőknek, illetve a már végzett szakembereknek a mindennapi munkavégzésben.

A hatodik alkalommal megjelenő kalauz szerzői mindezeket, valamint a szakmai fórumokon elhangzott kérdéseket figyelembe véve egészítették ki és dolgozták át a legújabb kiadást.

A Társadalombiztosítási és bérügyi kalauz – 2020 most is bemutatja a társadalombiztosítás alapelveit, történeti kialakulásának fontosabb állomásait, tárgyalja az egészségbiztosítási, a szociális és a családtámogatási ellátások alapfogalmait, a társadalombiztosítási nyugellátást, valamint azok funkcióit, jogosultsági feltételeit és igényérvényesítési szabályait. Emellett a munkajogi és adózási szabályokat is részleteiben ismerteti.

A kalauz átfogó jellegű, nemcsak valamennyi aktuális változást, hanem azok gyakorlati alkalmazását is bemutatja. Az elméleti anyag megértését és elsajátítását magyarázatokkal ellátott példákkal segíti. Tartalmazza mindazokat az ismereteket, amelyek a társadalombiztosítási ügyintéző, bérügyintéző rész-szakképesítés bérügyi szakfeladatok, társadalombiztosítási szakfeladatok, társadalombiztosítási és bérügyi közös feladatok moduljaival kapcsolatos követelményekhez szükségesek.

A kalauz szerkezete lényegesen megváltozott a 2020-ban lépcsősen – január 1-jétől, illetve július 1-jétől – hatályba lépő új szabályok miatt. A kiadványban így külön kiemelve mutatjuk be, mikor és milyen formában lépnek ezek a változások életbe.

A 2020-as év folyamán többek között új, egységes társadalombiztosítási járulékot vezetnek be, változások lesznek a munkát vállaló nyugdíjasokra vonatkozó szabályokban, illetve az adózást érintő kötelezettségekben.

A kötet szerzői:

Farkasné Gondos Krisztina – társadalombiztosítási szakember, adótanácsadó, oktató (pénzellátás, családtámogatás) és

Barabás Miklós – társadalombiztosítási szakember, közgazdász, adótanácsadó, oktató (járulék, adó, bér, munkajog).

Ár: 9820 Ft

ÚJRA MEGRENDELHETŐ

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS BÉRÜGYI KALAUZ – 2020 KIADVÁNY!

Kedves megrendelők és érdeklődők!

Értesítjük önöket, hogy 2020. május 4-étől kiadónknál ismét megrendelhető a Társadalombiztosítási és bérügyi kalauz – 2020 kiadvány!

Megrendeléseiket továbbra is a rendeles@abovo.hu e-mail címre várjuk. Az adott névre és címre díjbekérőt küldünk, az utalás beérkezése után küldjük a könyvet. Szállítási költség (GLS-sel): 1.528 + áfa, azaz bruttó 1.940 Ft.

A kötet 2020. június 30-tól kiadónkban (1133 Budapest, Pannónia u. 64/A., 7./34.) előzetes telefonegyeztetés után (06-30-204-1934) személyesen is megvásárolható.

Minden adatukat a GDPR szabályozásoknak megfelelően kezeljük!