Gábor György: Az elefánt nem felejt – Nem félsz book 2.0

Sokszor kérdezik tőlem, hogy voltaképpen mi is az, amire a Facebookot használom: politikai magánnaplót írnék? A szándékom, ha egyáltalán lenne valami nagyon kimódolt, semmiképpen sem ez. A naplóíró elsősorban önmagára kíváncsi, saját racionális vagy emocionális reakcióira: mit tettem és miért, vagy mit nem tettem, s miért nem? Mit mértem föl helyesen és mit nem? Mi volt még magam számára is kiszámítható, és mi volt, ami engem is meglepett – legfőképp önmagamban? Szent Ágoston Vallomásai óta írjuk az önreflexióinkat, halálos komolysággal és iróniával, mélységesen azonosulva önmagunkkal vagy distanciát tartva.

Facebookon azokat a publicisztikáimat írom, amelyeket megírnék máshová, ha lenne még „máshová”. De nincs: mindet beszántották, ellopták, felnégyelték, kizsigerelték.

Szóval nem magánnaplót írok, hanem a közélet történéseit veszem számba. Nem mindet, kizárólag azokat, amelyek valamiért felkeltették az érdeklődésemet. Elfogult közéleti napló? Természetesen, hisz ki lenne az, aki az isteni objektivitás látószögéből lenne képes írni a megtörténtekről. Én mindössze értelmezni próbálom a sokszor értelmezhetetlent.

Miközben tudom, hogy teljesen feleslegesen. Százötven éve, nálamnál sokkalta jobbak és tehetségesebbek tették és teszik ugyanezt, ám ők sem jutottak tovább a hiábavalóságnál, a kétségbeesésnél, az elkeseredésnél, a kiábrándultságnál, a búskomorságnál és a teljes reménytelenségnél.

Az olvasót pedig csak azzal bíztathatom, hogy közös bugyrainkba ereszkedünk alá.

Miközben ránk férne már végre a Purgatórium.

Gábor György

„A tehetség, az egyediség és a felkészültség elől a maradék levegőt a mindenre elszánt középszerűség igyekszik elragadni. Álarcok, maszkok, álnevek dzsungele, a mindennapi élet bősz terroristái: a verbalitás elkötelezett hóhérai, a gondolat büszke inkvizítorai.

A hírek és a fake news igazságértékét nem azok „objektív” tartalma szabja meg, hanem az, hogy honnan, kitől érkeznek, hová tartanak, és mi a rendeltetésük. A Facebook-agora távolról sem azonos a filozófusok peripatetikus vitáinak és a rétorok közszerepléseinek helyet biztosító görög piactérrel. A világos, tiszta beszédet és a logika univerzális rendjét emitt a manipuláció és a nárcizmus, a provokáció és az egoizmus, az önigazolásra szánt megfelelési kényszer, s az ugyancsak önigazolásra szánt krakélerkedés, a szabadjára engedett pitiánerség és a „föntről” megrendelt vagy elvárt vezérszólam tölti ki. Tessék, csak tessék!”

„Övék itt már minden: övék az ügyészség, övék a rendőrség, övék a Balaton, övék az építőipar, övék a turisztika, övék a vendéglátás, övék a szolgáltató- és övék a szállodaipar, övék a divatipar, övék a magyar tudomány, övék az egyetemek, övék az összes út és az összes vasút, övék az atomerőmű és övék a sportvilág, tokkal-vonóval, övék a honvédségi repülőgépeknek átkeresztelt, ám privátként használt repülő- és helikopter-park, övék a vírus és azt tesznek vele, amit csak akarnak, övék a média, övék a közszolgálatnak csúfolt pártszócső, övék a kastélyok és övék az utólag felhúzott reprezentatív erkélyek, övék a bűnöző- és maffiaipar, övék a hol privatizált, hol visszaállamosított Mátrai Erőmű, övék itt minden, az iskolák, a gyermekeink agya és lelke, a teljes erőszakgépezet az iskolarendőrtől a dudálásellenes rendőrig, övék a tankönyvek és az egyetemi tanszékek, övék a kinevezések összes mocska és az elbocsátások valamennyi gyalázata, övék a zsarolásra használt pénzek tömege, övék a kopasz verőlegények hol itt, hol ott bevetett csapata, övék a legtöbb egyház, amelyik pedig nem, azt bírósági végzések ide, vallási és lelkiismereti szabadság alapjoga oda, a legócskább személyes bosszútól vezérelve kicsinálják. Kicsinálnak mindenkit, akik nem ők, akik hozzájuk képest mások, akik máshogy látnak, hallanak, éreznek, gondolkodnak. Kicsinálják a gondolkodókat, akiknek tudásuk lehet nagy, de hozzájuk nem lojálisak. S közben szabadjára engedték ideológiai keretlegényeiket, a kielégítetlen féltehetségeket és a reménytelen tehetségteleneket, akik még a múltat is megszerezték, röhej-pszeudo-intézeteikkel, röhej-pszeudo-tanszékeikkel, röhej-pszeudo-művészeikkel, fakezű utcaszobrászaikkal, lazára maszkírozott, fiatalosnak látszani kívánó, kínos konzerv-médiasenkiháziaiakkal.”