TESLÁR ÁKOS
TESLÁR ÁKOS
Teslár Ákos 1980-ban született Budapesten.
1993-98 között a Szent István Gimnázium tanulója volt, utána az ELTE magyar-esztétika szakos hallgatója. Az egyetemen részt vett a Huszonegy című folyóirat munkájában (házi szerzőként, majd szerkesztőként), első novelláit ezen kívül a 2000 című folyóiratban publikálta. Két ilyen novellájával került be legfiatalabbként Kepes András szubjektív kortárs novellaválogatásába, a Könyv-jelzőbe (olyan fiatal írókkal együtt, mint Darvasi László, Vörös István, Zoltán Gábor).
1998 és 2001 között írt regényét, amely az Ezeket kidobtam névre hallgat, 2003 őszén jelentette meg az Ab Ovo kiadó. A regényért Petőfi Díjat kapott, és ez a könyv képviseli Magyarországot a budapesti Könyvfesztiválon az Európai Elsőkönyvesek 2004-es fesztiválján.
A szépirodalom mellett esszéket, kritikákat is ír (pl. az Élet és irodalom, vagy a Kalligram számaiba), elsősorban a kortárs irodalom képviselőiről (Kertész Imre, Parti Nagy Lajos, Bodor Ádám, Németh Gábor).
Ab Ovo Kiadónál megjelent művei:
Ezeket kidobtam